Gyógyító zöldségek csokiba zárva-A sütőtök
Az első részben a cékláról írtam nektek és a rengeteg kedvező hatásáról.Valamint megosztottam veletek egy szuper ötletet azoknak,akik nem szeretik a cékla jellegzetes ízét. Töltsétek csokiba!!! Remélem,néhányan,”Céklanemszeretők” kedvet kaptatok hozzá,hogy megkóstoljátok ilyen formában,és kiséreletező kedvű “Céklakedvelők” is kipróbálták.
A második részben a sütőtöké a főszerep.
Mindenki szereti a sült sütőtököt hűvös estéken,akár egy baráti/családi beszélgetés közben majszolgatni,miközben a finom illata belengi a konyhát.
A Csokiműhely Kreatív Igazgatója egyik este egy zöld héjú,sárga húsú sötőtökkel a kezében érkezett haza,sokat sejtető mosollyal az arcán.Ez tudjuk mit jelent: valami ismét készülőben van. Az előző ilyen eset után már meg sem próbálkoztam bejutni a konyhába,mikor az orrom elött becsukódott az ajtaja.Csak türelmesen vártam a szobában és nyálcsorgatva jó mélyen beszippantottam az isteni illatokat.
Ez alkalommal egy kicsit rövidebb idő alatt született meg a mű,legalábbis nekem rövidebbnek tűnt a várakozási idő. A jól ismert mosollyal az arcán ismét megjelent a kisérleti labor ajtajában. Ebből már lehetett tudni,hogy megint valami fantasztikus alkotás került ki a kezei közül. És ismét nem csalódtam:) Gyönyörű lóhere alakú tejcsokoládé bonbonok fehércsoki “cirmokkal” , üde narancs színű töltelékkel. És az íze leírhatatlanul finom,és tökéletes összhangban volt a töltelékbe rejtett,pirított tökmag ízével.
És lássuk,miért egyetek még sok-sok sütőtököt:
-
Cukorbetegeknek:
A tök nyersen való fogyasztása után a szerves só, illetve nátrium, a vérbe kerülve, emeli a vér só tartalmát, valamint csökken a vér cukortartalma.
-
Káliumtartalma miatt vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatása is van.
-
Erősíti az immunrendszert, így hozzájárul a keringési betegségek és a daganatok megelőzéséhez.
-
Hatékonyan alkalmazhatjuk a sütőtök levét a megfázásos betegségekre, a gyulladással járó elváltozások gyógyítására.
-
A nyálkahártyák gyulladásaira gyógyító hatású.
-
A sütőtökben lévő kálium elősegíti a vér tisztítását.
-
A vitamintartalma miatt ajánlott a fogyasztása a pattanásos bőrre.
-
Töklé fogyasztásával csökkenthetőek az asztmás rohamok, valamint az allergikus tüsszögés és köhögés.
-
Alacsony kalória- és magas rosttartalma miatt a fogyni vágyóknak is ideális táplálék. Ráadásul fogyás közben a zöldség magas vitamin- és tápanyagtartalma miatt szervezetünk egészséges és fitt marad.
Tipp: Étcsokival cukorbetegek is fogyaszthatják.
Kommentek